Hírek
Bolyai Kollégium- I. HELYEZÉS - Olimpiatörténeti vetélkedő
A Bolyai Kollégium csapata első helyezést ért el a fővárosi olimpiatörténeti vetélkedőn, ahol a rangos zsűri és a felkészítő tanáruk büszkesége mellett kiváló tudásukat is bizonyították.

Február 19-én a Magyar Olimpiai Akadémia és a Káldor Miklós Középiskolai Kollégium által szervezett fővárosi középiskolás kollégiumok közötti olimpiatörténeti vetélkedőn a Bolyai Kollégium I. helyezést ért el!
Az esemény komolyságát jelzi, hogy a zsűriben helyet foglalt többek között Gyurta Dániel olimpiai arany- és ezüstérmes úszónk, valamint Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok paraúszónk is.
A győztes csapatunkat Szép Damarisz Jázmin (9.R, Verebély László Technikum), Hartó Milán Dominik (9.B, Petrik Lajos Technikum) és Patai Hunor (9.B, Petrik Lajos Technikum) alkották, őket a nézőtéren biztatta - és a felkészülésben is segítette - Mihalovits Leila (9.C, Petrik Lajos Technikum).
Szívből gratulálunk nekik ehhez a hatalmas sikerhez, amellyel az őket felkészítő Benedek Bálint tanár urat (aki 11 évvel ezelőtt szintén nyert már ilyen versenyt középiskolás kollégistaként) és az egész kollégiumi nevelőtestületet mérhetetlenül büszkévé tették.







KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Felvételi ponthatárok 2026
Csütörtök este eljön a várva várt NAGY NAP! A 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat július 23-án 20:00 órakor hozzák nyilvánosságra! A hivatalos eredményeket a Felvi.hu oldalán teszik közzé.
bmszc

Sikeresen lezajlott a Tanítsunk Magyarországért Alapítvány és a BMSZC közös nyári tábora
„Élményből hivatás, jövőből valóság – Találd meg az utad a BMSZC-vel!”
bmszc

Bolyais siker a HSUP Demo Day-en!
2026. július 3-án a Budapesti Műszaki SZC Bolyai János Műszaki Technikum és Kollégium is képviselte magát a HSUP Demo Day-en, ahol Zemen Dániel nevét megjegyezte a szakmai zsűri!
bmszc








