Hírek
bmszi
Dicsőség a Hősöknek! - kadétjaink is részt vettek a megemlékezésen
A BMSZC Than Károly Ökoiskola és Technikum HKP1 és HKP2 kadétjai 12-en és a BMSZC Verebély László Technikum HKP1 kadétjai 23-an részt vettek a a doni áttörés 81. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.

Január 20-án, szombaton megemlékezést tartottak a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) Budapest Fővárosi, Budapest II. kerületi és Budapest III. kerületi Szervezetei, a doni áttörés 81. évfordulója alkalmából. A rendezvény a MATASZ DON-81 honvédelmi miniszteri fővédnökségű országos rendezvénysorozat keretében valósult meg.
Katonák, kadétok, MATASZ tagok, civilek gyűltek össze Solymáron a Templom téren, ahol a „Hősi Emlékműnél” gyújtották meg az emlékezés lángját. Dr. Szaló Péter, a MATASZ alelnöke, köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédet mondott Dr. Szente Kálmán Solymár Község Polgármestere, Dauner Henrik a Solymár Római Katolikus Plébánia képviselő-testület világi elnöke. Megtisztelte az eseményt jelenlétével Dr. Hamvas Antalné Reviczky Katalin, Reviczky Imre, „Világ Igazai” kitűntetett posztumusz vezérőrnagy unokája. A beszédek után a résztvevők meggyújtották emlékgyertyáikat és főhajtással adtak tiszteletet a doni katasztrófa áldozatainak. Ezek után megalakították a „Reviczky Imre Menetszázadot” és a közel 80 fős emlékmenet elindult Nagykovácsiba.
Nagykovácsi Tisza István téren Kiszelné Mohos Katalin polgármester, Fegyveres-Fiskál Gábor alpolgármester és Kaló Miklós ezredes, az MH vitéz Reviczky László 1 Területvédelmi Ezred parancsnoka fogadta az érkezőket. A helyi Nagy-szénás Menedékház és Étterem, pogácsával és meleg teával vendégelt meg mindenkit. Katonák és Kadétok felsorakoztak, civilek gyülekeztek a Hősök Emlékoszlopa előtt, és 11:00 órakor elkezdődött a megemlékezés. Dr. Szaló Péter ismertette a programot. Beszédet mondott Polgármester Asszony, Alpolgármester Úr, majd Szabó János (t. főhadnagy) felolvasta a Honvédelmi Miniszter köszöntőlevelét. Ezt követően a koszorúk elhelyezése következett.
Az egybegyűltek főhajtással adtak tiszteletet a doni áldozatok emlékének.
Dicsőség a Hősöknek!

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Dupla siker a Petrikben!
Irány a EuroSkills középdöntő és a JuniorSkills következő fordulója!
bmszc

Remekeltek a BMSZC diákjai: 21 tanulónk jutott az OSZTV válogatójába!
Büszkén jelentjük, hogy a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum (BMSZC) iskoláinak tanulói kiemelkedő szakmai felkészültségről tettek tanúbizonyságot az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) területi válogatóján.
bmszc

HÁROM AZ EGYBEN KÉPZÉSEK - ünnepélyes aláírás
A mai napon került sor a "három az egyben" képzésekre vonatkozó együttműködési megállapodások aláírására.
BMSZC




